Ajánlások

"Miután egy kimerítő kerékpározás(210 km) után megérkeztem hozzátok, ajánlottad, hogy egy kis pihenőt követően fogadjak el tőled egy thai masszázst. Kb. Jó egy órán keresztül mozgattál, dögönyöztél- megvallom a végén szinte semmit sem éreztem. De jól tudtam pihenni a visszaút előtt. Az ősszel többször kaptam rehabilitációs kezelések keretében hagyományos masszázst, de még csak meg sem közelíti a Tőled kapott kezelést. Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, legyen akár fiatal, akár idősebb mint én is."

Imre, Nagymányok
„Kellemes ellazulás és feltöltődés testnek és léleknek egyaránt. A hétköznapok rohanó, gondokkal teli órái közben nagyon jólesett „megállni” 2 órára, elfelejteni az apró-cseprő ügyeket. Kriszti ehhez megteremtette a feltételeket: egy minden külső körülményeket kizáró, nagyon szépen berendezett massage-szobát. Nagyon jól éreztem magam, amit elősegített még a gyertyafény és a kellemes halk zene.”
Ági, Szekszárd
„Miután részt vettem az első masszázson tudtam, hogy mi hiányzott és hogy csak a sport nem elég. Energiával töltötte fel az egész testemet. Igazi ellazulást, kikapcsolódást adott. A lelkemről már nem is beszélve. „
Csilla, Tata